Olvasóink értékelése: / 2
ElégtelenKitűnő 

alt

Kurt, Vonnegut: Időomlás

Bevezetőben az író azt állítja, hogy írt egy hatalmas terjedelmű Időomlás című regényt, amelyet azonban - úri szeszélyből - nem ad ki, mindössze morzsáit, "filézett" testét bocsátja közre. A könyv tehát, amelyet az olvasó ezúttal a kezében tart, egy nem létező regény tömörítménye. Illetve nem egészen tömörítmény, hisz a szerző - ugyancsak saját bevallása szerint - alig valamit őrzött meg az eredeti műből, viszont sok gondolatát hozzácsapta, és igyekezett régebbi regényeiből is átvenni ezt-azt az új műbe. Az Időomlás eredetije arról szólt volna, hogy 2001. február 13-án az idő "visszadöccen" 1991. február 17-ére, hogy a következőkben minden ugyanúgy történjen, mindenki mindent ugyanúgy végigcsináljon és majd csak a 10 év leteltével álljon helyre minden ismét. A művet rekapituláló Időomlásban persze nem arról van szó, hogy hogyan történik meg minden még egyszer, sőt maga ez a tíz esztendő sem említtetik, legfeljebb utalások és viccelődések formájában. Annál több szó esik 1991 előtti dolgokról, főként az író pályájának, életének alakulásáról, valamint a huszadik század szörnyűségeiről: atom- és hidrogénbombákról. Csernobilról, a nagy gazdasági válságról, az írott szó és az irodalom elértéktelenedéséről, valamint azon bölcsek hosszú soráról, akik határozottan azt állították, hogy élni, létezni határozottan kellemetlen, hogy a Föld valóban a siralom völgye. E bölcsek legfőbbje egy fiktív szereplő (természetesen Vonnegut alteregója), név szerint Kilgore Trout sci-fi író és csavargó, aki - közvetlenül az író után - a legtöbbször jut szóhoz a műben. Az Időomlás (a megjelent munka) végül is aforizmák, bölcselkedések, életrajzi és történelmi visszaemlékezések, valódi és fiktív sztorik és személyek felidézéseinek egyszerre mélyen tragikus és bohóctréfaszerű kevercse, a szerző alapüzenetének ("A végből születtünk erre a világra, hogy ökörködjünk") nagyszabású illusztrálása és megnyilvánítása. Természetesen bravúrosan megirt, kitűnő próza - elsősorban Vonnuget korábbi művei ismerőinek érdemes ajánlani.

Kiegészítő információk